bama.hu 2007.11.07
Pécs keleti városrészének helyi társadalmát az alacsony iskolázottság jellemzi. A népesség túlnyomó része nem rendelkezik érettségivel, sőt nagyjából egyharmaduk még az általános iskola 8 évfolyamát sem végezte el - derül ki egy tanulmányból. A PTE Szociológiai és Urbanisztikai Tanszéke kutatásokat folytatott a keleti városrészben az idén befejeződött Interreg-program keretében. Munkájuk eredményeképpen elkészült a krízisterületek, valamint a városrész infrastrukturális és társadalmi helyzetelemzése.
A héten workshop keretében a kutatási eredmények rövid bemutatása mellett a szervezők a helyi lakosokkal, civil szervezetekkel, az intézmények képviselőivel vitatják meg, hogy e problémákat miként észlelik a helyben lakók, tájékoztatta lapunkat a kutatók egyike, dr. Füzér Katalin, egyetemi adjunktus. A problémák azonosítása mellett a workshop kiemelt célja annak feltérképezése is, hogy milyen szándékok, motivációk, helyben rendelkezésre álló és bevonható kompetenciák, valamint erőforrások állnak rendelkezésre egy szociális városrehabilitációs program kialakításához és megvalósításához. A keleti városrész civil szervezetei – élükön a november 5-én összefogás kerekasztal-megbeszélést szervező Origó-Ház Egyesülettel – régóta nagyon aktívak ezen a területen, eddig azonban kevés kísérlet történt a magukat megszervezni nem képes rétegek megszólítására. Márpedig a szociális városrehabilitáció sikere rajtuk is múlik, vélik az egyetem szakemberei.
A városrehabilitáció általános módszertanán túlmenően a kirekesztettség valamilyen fokozatával érintett városrészeken a feltárt problémákra választ adó, más-más típusú felzárkóztató tevékenységet, beruházást vagy üzemeltetési módot látszik szükségesnek alkalmazni.
A széles körű, társadalomszociológiai kutatásai ismételten rávilágítottak arra, hogy bármiféle kirekesztettség megszüntetése olyan összetett közösségi politikával és egyéni erőfeszítéssel csökkenthető vagy szüntethető meg, amely magába foglalja a speciális képzést, a célzott munkahelyteremtést, a lakáskörülmények megfelelővé tételét, az intézményi és szolgáltatási ellátásban való egyenlő részvétel lehetőségét és mindezek fizikai elérhetőségét.
A Pécs város által kiválasztott célterület különleges jellegű abban, hívták fel a kutatók a figyelmet, hogy a város 19–20. században kialakult ipari negyedét magába foglaló terület a város térbeli és szociális szerkezetét tekintve a rendszerváltást követően egyértelműen hátrányos helyzetűnek tekinthető. A krízisterületek etnikai összetétele tekintetében például két különböző típusú lakóterületről beszélhetünk, állapították meg: míg István-aknán és György-telepen a cigány népesség a helyi társadalom nagyjából 60 százalékát teszi ki, addig a Hősök tere környékén, valamint Pécsbányán körülbelül az egyharmadát. A keleti városrész egészében pedig vizsgálataik szerint 16 százalék körül alakul a romák aránya. Ennek alapján megállapítható, hogy a városrészben sehol nem jellemző a teljes etnikai szegregáció, noha itt a romák aránya jóval meghaladja az országos, a városi, illetve a városnegyeden belül mért arányokat.
Pécs keleti városrészének helyi társadalmát az alacsony iskolázottság jellemzi. Az érettségit nem adó középfokú, valamint az annál alacsonyabb iskolai végzettségűek aránya minden pécs-keleti lakóterület esetében magasabb, mint a város más területein, a felsőfokú végzettségűek aránya pedig jóval elmarad a pécsi népességet egyébként jellemző arányoktól. A népesség túlnyomó része nem rendelkezik érettségivel, sőt nagyjából egyharmaduk még az általános iskola 8 évfolyamát sem végezte el.